<!-- @page { margin: 2cm } P { margin-bottom: 0.21cm } -->
A RÉGI KIGYÓ CÉLJA
Sátán gonosz terve az, hogy az embert megrontsa, ezért támadást intéz ellene az élet minden területén nagyon jól tudja, hogy az emberiség boldogságának alapja az egészséges, tiszta családi élet, azért minden erejével arra törekszik, hogy az emberi faj fenntartását szolgáló házasság szentélyét, a család erődítményét lapjaiban gyengítse meg és rombolja le és a fajtalanság undok bűnbarlangjává tegye. Így az emberi faj fenntartásának és megnemesítésének isteni eszközét Sátán az ember lealacsonyodásának, elfajulásának és fokozatos kipusztításának eszközévé teszi a paráznaság bűne, a fajtalan érzéki szenvedélyek megsemmisítő tüze által.
Hogyan valósíthatja meg Sátán e pokoli célját? Romlott erkölcsű, gonosz embereket arra indít, hogy az ártatlan gyermekek tiszta gondolkodását megfertőzzék a házasságról terjesztett alacsony, közönséges, szentségtörő beszédükkel, amelyek által belegázolnak a tiszta gondolkodású, ártatlan gyermekek szívének liliomkertjébe és mérhetetlen károkat okoznak. Sátán e szemérmetlen eszközei most már az iskolákban is hallatják hangjukat, és a felvilágosítás ürügye alatt olyan formában beszélnek e tárgyról, amely nem alkalmas arra, hogy a gyermekekben és ifjakban tiszteletet, felelősségtudatot ébresszenek a házasság szent intézménye iránt, hanem Sátán jól kigondolt terve szerint csak arra szolgálnak, hogy az ifjúságban idő előtt gerjesszék fel az alacsony szenvedélyek tüzét és a paráznaság szennyes mocsarába kergessék őket.
Sátán a kéjvágy tűzi játékával akarja elkápráztatni az ifjúságot és a házasság szentélyében lobogó tiszta szerelem örökmécsének szelíd fényét az állati, helyesebben: démoni szenvedélyek kátránybűzös füstjével akarja elhomályosítani. Tudja jól, hogy a házasság, a család az emberiség megmaradásának, nemzetek fennállásának és boldogságának isteni alapja, ezért minden ravaszsággal igyekszik megrontani már a gyermekek elméjében és szívében azáltal, hogy oly gondolatokat ébreszt bennük, amelyekkel megmételyezi lelküket. Az Istentől rendelt házasságról való felfogásukat annyira beszennyezi gonosz emberek és rossz társaik által, hogy megromlott, közönséges gondolkodásuk már eleve lehetetlenné teszi egy boldog családi tűzhely felépítését. Már gyermekkorukban megszokják, hogy felelőtlenül szállnak virágról virágra anélkül, hogy egyet igazán megbecsülnének, azért házasságukban folytatják megszokott hűtlenkedésük játékát, nem törődve azzal, hogy szíveket törnek össze és tesznek örökre boldogtalanná.
A bűnbeesés előtt az első emberpárt Isten dicsőségének ragyogó fényruhája övezte és tiszta szerelmük Isten terve szerint igazi boldogságot jelentett számukra. Midőn a bűnbeesés után Isten jelenlétének dicsősége eltávozott tőlük, eltűnt róluk az őket körülvevő fény hófehér ruhája, és „megnyilatkoztak mindkettejüknek szemei, és észrevették, hogy mezítelenek. Fügefaleveleket aggattak azért össze és körülkötőket csináltak maguknak.” I.Móz.2,7.
Sátán becsapta az embert, mert azt mondta: „Bátran ehettek a jó és gonosz tudásának fájáról, bizony nem haltok meg … sőt megnyilatkoznak a ti szemeitek és olyanok lesztek, mint Isten, jónak és gonosznak tudói.” I.Móz.3,5. Szemeik valóban megnyíltak a gonosz meglátására. Mivel eltűnt róluk Isten jelenlétének fényruhája bűneik miatt, meglátták, hogy mezítelenek és tekintetük előtt egy új bűnkígyó dugta fel a fejét: az érzékiség és kéjvágy utálatos bűne, amely a házasság szentélyébe is belopózott alattomos sziszegéssel, hogy a házasság Istentől megáldott szentélyét a bűn sötét barlangjává tegye az emberiség lealacsonyítására és megrontására. Hogyan éri el Sátán a célját?
Sátán ismeri az öröklés hajszálpontos törvényét, amely szerint a született utódok öröklik szüleik jó és rossz tulajdonságait, azonban a gonosz tulajdonságok nagyobb erővel nyilvánulnak meg és nemzedékről nemzedékre erősödnek. A születendő utódok a szülők jellemtulajdonságainak, egészségi állapotának és egyéb tulajdonságainak, hűséges visszatükrözői és azoknak különféle változatai az öröklés áthághatatlan törvénye szerint. A szülők tehát csak olyan testi és lelki tulajdonságú gyermekeket várhatnak, amelynek az ő testi és lelki tulajdonságaiknak összekeveredéséből származhatnak. Sátán ezt tudva arra törekszik, hogy olyan tulajdonságú egyének lépjenek házasságra, akiknek a házasságából rossz hajlamú, beteges gyermekek születnek, akik szintén átörökítik gonosz tulajdonságaikat, beteg testüket és gondolkodásukat, amely tulajdonságok az évszázadok folyamán mindig jobban erősödnek, úgyhogy az emberiség a végén teljesen lesüllyedve inkább hasonlít Sátánhoz, mint Istenhez, aki az Ő képére alkotta őket. Az alkohol, kábítószerek hatása alatt paráznaságban született gyermekek természetesen még jobban öröklik élvhajhászó szüleik ördögi tulajdonságait, azért őrjíti meg Sátán az emberiséget a különböző kábítószerek és élénkítőszerek által, hogy a házasság szentélyét lerombolva a paráznaság bűnbarlangjaiban hozzák létre utódaikat, hogy ily módon növeljék Sátán sok milliós hadseregének számát, akik továbbviszik az emberiséget a testi és lelki lezüllés lejtőjén, míg végül majdnem az egész világ Sátán fekete zászlaja alá sorakozva száll majd szembe Isten maroknyi, hűséges népével, akik Krisztus zászlaja alatt sorakoznak fel az erkölcsi tisztaság és szentség ragyogó színeiben, hogy kivívják az utolsó, döntő nagy győzelmet és elnyerjék az örök életet és a halhatatlanságot.
Sátán a vízözön előtti emberiséget is a mértéktelen evés, ivás és az érzékiség alacsony szenvedélye által süllyesztette le oly nagy mértékben, hogy Isten Noé és családja kivételével kénytelen volt elpusztítani az egész megromlott emberiséget, hogy az igaz és feddhetetlen Noé és családja által népesítse be újra a földet.
„A legnagyobb bűn, amely az emberiség vízözön által való elpusztítását eredményezte, az emberek és állatok egymással való kereszteződése volt, amely letörölte Isten képmását az emberről és mindenütt zavart okozott.”
„Isten minden teremtett állatot megőrzött a bárkában. A zavart keltő fajok, amelyeket nem Isten teremtett, amelyek kereszteződés útján jöttek létre, megsemmisültek a vízözön által. A vízözön után is történtek kereszteződések az emberek és állatok között, amint azt az állatok különböző fajának majdnem vég nélküli változataiban és bizonyos emberfajokban is láthatunk.” E.G.White, III: Spiritual Gifts 64.75.
Sátán tehát az öröklés törvényeinek felhasználásával kereszteződés által rontotta meg nemcsak az emberiséget, hanem az állat és növényvilágot azáltal, hogy kártékony, betegségokozó, mérges állatokat és növényeket hozott létre, hogy megrontsa Isten tökéletes műveit és az embereket isten elleni zúgolódásra és lázadásra ingerelje.
„Minden konkolyt, gyomnövényt a gonosz vetett el. Minden ártalmas gaznövény az ő vetése. A kereszteződés ötletes módszerével megrontotta a földet gyomnövényekkel.” E.G.White, Selected Messages II,288.
A paráznaságból született utódok születésénél minden esetben Sátán konkolyvetése kel ki, de azokban az alkoholmámoros lakodalmak utáni házasságban született gyermekekben is, ahol az érzéki szenvedélyek ragadták magukhoz a főuralmat és Jézust nem hívták meg mennyegzőjükre és a társválasztásnál se kérték ki az Ő tanácsát. Sátán arra törekszik, hogy oly módon válassza ki a házasulandókat, hogy az érzéki szenvedélyekre építsék boldogságukat, és érzéki, gonosz hajlamaikat átörökítsék utódaikra és egymásból kiábrándulva hűtlenekké váljanak egymáshoz és elváljanak, vagy pokollá tegyék egymás és gyermekeik életét.
A valóságban a házasság szentélye isten eredeti terve szerint az Ő bölcsességének, hatalmának, örök szeretetének és csodálatos teremtői titkának mélységeit rejti magában, ahol két, egymást tisztán szerető szív egyesülésekor Isten teremtői hatalma formálja ki az új embert a két fél-csírasejt találkozása, további szaporodása, osztódása által. E lelassított teremtés isteni csodájának szemlélésekor szent áhítattal kiáltunk fel az apostollal: „ Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az Ő ítéletei és kinyomozhatatlanok az Ő utai; mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét?” Róm.11,33-34.
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület
► Profi munka, gyári anyagok!
autokarpit.hupont.hu
2. Autókölcsönzés Kecskemét, autóbérlés
► Autókölcsönzés Kecskemét. Autóbérlés, olcsó autóbérlés Kecskeméten, széles választék, baráti ár.
autokolcsonzeskecskemet.hupont.hu
3. Autóbérlés Budapest, autókölcsönző
► Autóbérlés, autókölcsönző Budapest és vonzáskörzetében. Nagy választék, gyors kiszolgálás, kedvező árak. Bérautó már napi 3000,-Ft-tól.
autoberlesbudapest.hupont.hu
4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
5. ALBÁNIA KIRÁNDULÁSOK magyarul
► Fakultatív programokkal várlak benneteket az Adria partján Qerretben. 6-8 fős csapatok előnyben! Kiscsoportos,baráti,családi kirándulások mellett modern, minőségi 2-3-4-5-6 fős apartmanok szállásfoglalásában is szívesen segítek.
albaniakirandulasok.hupont.hu
► "A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság." Buddha
atedontesed.hupont.hu
► Autóbérlés Győr 4200,-Ft ártól, Kisteherautó bérlés Győr 9000Ft napi díjtól. Kisbusz bérlés Győr. Autóbérlés Győrben, autókölcsönző.
autoberlesgyor.hupont.hu
► ONLINE ANGOL nyelvoktatás, általános angol, nyelvvizsgára/érettségire felkészítés, egyéni és céges oktatás. KAPCSOLAT MOBIL: +36/20 55-09-222 E-MAIL: angol.szabo.erden@gmail.com FACEBOOK: www.facebook.com/Angol.Szabo.Erden
angol-szabo-erden.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni. 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 0123456789 012345678
almaspite.hupont.hu
10. Autóbérlés Budapest, autókölcsönzés
► Autóbérlés Budapest. Autókölcsönzés Budapest. BARÁT-i árak, azonnali ügyintézés. Autóbérlés napi 3500,-Ft bérleti díjtól.
autoberles-budapest.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
5. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
6. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
7. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
8. Energia-vándor. Spirituális tanácsadó, paranormális jelenségek megoldása
► Balogh Endre, Tértisztítás, Radiesztézia
energiavandor.hupont.hu
► Dr.Szirmay Rókus PhD
szirmay.hupont.hu
10. The Cosmic Success Blueprint: How Astrology & Moon Signs
► Discover how astrology, moon signs, and zodiac leadership traits shape your career path, business success, and financial destiny. Learn how your birth chart can reveal your true calling, leadership style, and the cosmic secrets behind long-term.
astroma.hupont.hu
11. Boxit Packages
► Boxit Packages is an emerging USA packaging company known for its high-quality, sustainable, and innovative custom packaging solutions. We provide fast turnaround times, free design assistance, wholesale rates, and free shipping on every order.
boxitpackages.hupont.hu
12. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
13. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
14. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
16. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
17. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
18. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
19. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
20. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
21. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
22. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
24. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
25. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
26. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
27. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
28. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
29. Lufijja megszületése, ki ma már 19 hónapos Mazsola bácsi:-)
► Mazsolánk, ki egy igazi hős, túl egy koponya műtéten! Trigonokefália
mazsi.hupont.hu
30. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
31. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
32. ACPC actual personal computer shop
► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza
acpc.hupont.hu
33. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO
seat-alkatreszek.hupont.hu
34. Waneee lapja
► jo hogy ittvagy!☺☻♥¦♣♠•◘○•◘◘◘
girlsnet.hupont.hu
35. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest
► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!
szelvedojavitasa.hupont.hu
36. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
37. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
38. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
39. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
41. szulejmán,másképpen!meg írtam a sorozatot saját elkébzelésem szerint! :)
► :)
sulayman-teljes.hupont.hu
42. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
43. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
44. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel
► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.
numizmania.hupont.hu
45. '~mackó idézetei~'(idézetek,képek!)
► Ez az oldal lesz a te kedvenced mert telis tele van képekkel és idézettel remélem majd mindennap ellátogatsz ide!:)A képeket és idézeteket nyugodtam elviheted hisz másképp miért csinálnám!:)
macko-idezetei.hupont.hu
46. ♥ Disney Stars ♥
► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)
alldisney.hupont.hu
47. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
48. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
49. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
50. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály
► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.
bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu
51. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
52. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
53. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
54. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
55. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
56. Breco féktárcsa minden típushoz, féláron, elfekvő készletből!
► BMW, Fiat, Ford, Mercedes, Mitsubishi, Toyota, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, suzuki, Volvo, féktárcsa gyári beszállítói minőségben raktárról. Postai utánvéttel, az ország bármely pontjára. 1215 Bp. Ady Endre út 94. H-P: 8-17 06-1-420-4922
fekalkatreszek.hupont.hu
57. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
58. Justin Bieber <3
► Ez az oldal egy kis betekintés Justin Bieber életébe.
love-justinbieber.hupont.hu
59. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
60. BMW ALKATRÉSZ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..
► BMW (1-es, 3-as, 5-ös, 6-os, 7-es, X, Z széria) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka
bmw-alkatreszek.hupont.hu
61. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
62. Ez-Jó-Neked
► ÜDVÖZÖL ILONA! GYERE HOLNAP IS,ITT MEGTUDHATOD! MIT? MIRE? MIÉRT?
itt-megtalalod.hupont.hu
63. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
64. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
65. Ez az oldal a mi bandánk a mi helyünk! Csatlakozz! Szórakozz velünk!!
► Ha muris dolgokat keresel és egyedül vagy ez a legjobb hely neked!!
polettoldalaa.hupont.hu
66. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja
► Élményeim...
esolivia.hupont.hu
67. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
gruberbalint.hupont.hu
68. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
69. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
70. bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből
bia-jonas-brothers.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
72. Miley forever!:D
► Minden ami kell Mileyről!:)(:
ilovemileycyrus.hupont.hu
73. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.
tuzifabudapesten.hupont.hu
75. Lányok oldala
► Ezen az oldalon találhatsz mindent ami szükséges vagyis rengeteg mindent :zene.képek,köny,viccek,idézetek.........................................................
girlsvorever.hupont.hu